Hanazakari no kimitachi e 2011: ikemen☆paradise
Év: 2011
Epizódok száma: 11
Műfaj: romantikus, vígjáték, school life
Opening: AKB48 – Flying Get
Az elmúlt két-három doramaszezont elnézve kezdem kicsit úgy érezni, mintha jóval a start előtt a legnagyobb csatornák képviselői összegyűlnének egy hatalmas teremben és közös erővel próbálnák kialakítani az elkövetkezendő hónapok arculatát, vagy legalábbis igyekeznek előrukkolni egy olyan témával, amely szokatlanul nagy súllyal jelenik meg és amely alapján a jövőben is könnyedén beazonosítható lesz egy-egy szezon. 2011 nyarán ez az úgynevezett ’gender bender’ volt – 3 ilyen típusú dorama jelent meg a piacon (ikemen desu ne, hanazakari no kimitachi e, ouran koukou host club). Az időzítés ügyes marketingfogásnak is betudható, hiszen július végétől augusztus végéig a japán iskolák nagy része zárva tart, és mivel a gender bender műfaj igen nagy népszerűségnek örvend a fiatal lányok körében, ez a legalkalmasabb időszak arra, hogy a képernyő elé vonzzák őket. Persze tisztában vagyok a dorámák többnyire hétköznap esti sugárzási idejével, tehát nem szünethez kötött az, hogy a diákok meg tudják-e nézni kedvenc műsoraikat vagy sem, de azért dicséretes, hogy a tévétársaságok esetleg erre is gondoltak.
A fentebb említett 3 dorama nagyjából azonos alapsztorival operál, azaz egy fiatal lány fiúnak öltözve bishounenek közé kerül és ott mindenféle kalandokba keveredik. Viszont a Hanakimi 2011 személyében a könnyed romantikus sztori mellett még egy adaptációt/remake-t is megismerhetünk. A korábbi 2007-es verziót szerintem már senkinek sem kell bemutatni, hiszen a hana yori dango mellett ez a másik franchise (bár anime még nem készült belőle, és a koreaiak sem csaptak még le rá), ami sokak számára első doramaként funkcionál és ezzel a belépőt jelenti az ázsiai sorozatok világába.
És ha már szóba került az előd, rögtön fel is tehetjük az egyik kulcskérdést, nevezetesen mi szükség volt 4 év után egy remake-re? A 2007-es ugye 15,9 %-kal indított, ami nem rossz eredmény annak ismeretében, hogy rétegcuccról beszélünk. Akárki akármit mond, nem valószínű, hogy ez a fajta sztori a tinédzsereken, esetleg a fiatal felnőtteken kívül bárki mást le tudna kötni, azaz nem várhatták tőle azt, hogy egy 30 % körüli Kimura Takuya-sorozat babérjaira törjön. Bár a mangát nem olvastam, tudom, hogy a doramaadaptáció történetvezetésen volt mit csiszolni, ez viszont profitorientált világunkban önmagában nem elegendő ok arra, hogy remake-eljünk egy minden hibája ellenére sikeresnek mondható elődöt, ami ráadásul tele volt aranyos lányokkal, helyes fiúkkal, akik azóta nagyrészt be is futottak, vagy legalábbis több szerepet kapnak. Az egyetlen megoldás az maradt, hogy 4 év alatt feltehetően még több, még jóképűbb és annál is tehetségesebb idol tűnt fel a Japán celebpiacon, ráadásul 1-2 éve már nem kerülhetjük ki az AKB48-jelenséget sem, ami egyfajta női Johnny’s Entertainment-nek felel meg több tucat éneklő-táncoló tizenéves lánnyal és kb ugyanennyi subgroup-pal meg saját színházzal, akik már alig várják, hogy debütálhassanak. Ehhez viszont rengeteg reklámra van szükségük és mi sem alkalmasabb erre egy kisköltségvetésű school life-doramánál, ami esetünkben a Hanazakari kimitachi e 2011 nevet viseli.
Nos a készítők maximálisan tartották is magukat a kis költségvetéshez, hiszen fogták magukat és a díszletektől, jelmezektől, zenétől kezdve mindent a 2007-es verzióból emeltek át, úgy, hogy még csak véletlenül se kelljen pluszköltségekbe verniük magukat. Persze, én tudom és elhiszem, hogy a régi OST már-már ikonikus státuszt vívott ki magának, sőt mi több, pár alkalommal az egyik magyar kereskedelmi televízió műsoraiban is felcsendültek az ismerős dallamok, mégis… Ennél azért jobban is törekedhettek volna az egyediségre. Mentségükre szóljon, hogy bár megtehették volna, a forgatókönyvet azért mégsem kész formájában vették át. Beépítésre került ugyanis egy teljesen új háttérszál, mely szerint a történet kezdetén az Osaka középiskolának már csak 3 hónapja maradt hátra a dózerolásig. Ennek megfelelően az épület eléggé lepukkant állapotban van, kopott bútorokkal, málló festékkel, törött vízvezetékkel. Feltételezem, a tény, hogy a diákok feje fölött folyamatosan ott lebeg Damoklész kardja és nem tudhatják, mikor tűnik el a tető a fejük fölül, a drámai színezetet hivatott volna erősíteni és ebben a megvilágításban még kétségbeesettebbé, még meghatóbbá vált volna a nézők szemében a srácok harca. Ám sajnos a kitűzött célt nem sikerült elérni, sőt a leamortizált díszletek csupán olyan buta gegeknek adtak teret, mint amikor a diákok lába alatt beszakadt a padló és így beragadtak két emelet közé, vagy hasra estek egy olyan deszkában, amelynek csak a fele volt odaszögezve.
Ezen kívül egyéb apró változtatásokat is eszközöltek, például a 2007-es verzióban látottaktól eltérően alakult Sano sérülése, de még ez a húzás sem sült el jól, hiszen sikerült legyengíteni és némileg nevetségessé tenni azt az okot, amiért Mizuki az ő istápolásának szentelte magát. Apróságnak tűnik, de én szívesen meg is dorgálnám ezért az egyébként kapitális hibáért a forgatókönyvírókat, hiszen a rossz alapozásnak szükségszerűen inkoherens és nehezen hihető történet lesz a vége, ekkora bakit semmiképpen nem lett volna szabad elkövetniük, pláne nem tetőzniük azzal, hogy a korábban is meglévő mellékszálak közül sokat átvettek ugyan, de csak ímmel-ámmal bontogatták ki. Akik látták az előző feldolgozást, biztosan emlékeznek arra, hogy Nanba senpai barátnőjével, Nakatsu édesanyjával vagy Sano családjával szinte teljes epizódok foglalkoztak, az édesapa és öcsi ráadásul az egyik főszereplő sorsára volt komoly hatással, szóval minimum megérdemeltek volna egy picit több játékidőt és valamivel mélyebb történetmesélést. Ehhez képest az ilyen típusú mellékszereplők sorsa azonosan alakult: megjelentek, bonyodalmat keltettek – eddig nem is volt probléma –, mire azonban a megoldásra került volna sor, valahogy teljesen feledésbe merültek, elbagatellizálták vagy abszolút súlytalanná tették őket. „Ó, a régi forgatókönyvben volt egy ilyen szereplő, szerepeltessük mi is, mondjon pár mondatot, fizessük ki a színészt, pipa neki, menjünk tovább!”, úgy tűnik, körülbelül ez lehetett a hozzáállás.
Ez van, a forgatókönyv fogyatékosságai adottak, nem lehet rajtuk segíteni, de azért láttunk már olyat, hogy a jó színészi alakításoknak még a rossz alapanyagot is sikerült némileg élvezetessé tenniük. Azt hiszem, nem okozok nagy meglepetést azzal, ha elárulom, a Hanakimi 2011-nek ez sem jött össze. Vannak, akiknek sikerült egyértelműen rosszabb irányba terelniük a karakterüket (Maeda Atsuko mint Ashiya Mizuki, Yamada Shintaro mint Sekime, AKB48 lányok mint a St Blossoms Akadémia tanulói), mások szinte teljesen ugyanazt az alakítást hozták, mint 4 évvel korábbi elődjük (Miura Shohei mint Nakatsu, vele kapcsolatban elgondolkodtam azon, hogy vajon szándékosan válogattak-e be egy Ikuta Tomára ennyire emlékeztető arcot), megint mások annyira háttérbe szorultak, hogy szinte semmit nem sikerült kihozniuk a szerepből (Saito Takumi mint Umeda sensei, Sato Yuki mint Kagurazaka) vagy annyira ripacsok voltak, hogy egyszerűen nem tudtam őket hova tenni (a 3 igazgató). Az Osaka diákjai többnyire semlegesek vagy nagyjából egyformán idegesítőek voltak, az egyetlen különbség, hogy ők elődeikkel ellentétben nem voltak ikemenek, szóval a sokat ígérő alcím ellenére még az eyecandy-faktortól is sikeresen elestünk (nem mintha ez nálam számítana). Vannak persze, akik még így is dicséretet érdemelnek: Kiriyama Ren mint Nanba senpai, aki lazaságban magasan verte Mizushima Hiro-t; Tokuyama Hidenori mint Oscar, aki a közel 30 évével az egyik legidősebb színész volt a csapatban és nem tudom hogyan sikerült megnyerni a szerepre, de nagyon jól megoldotta, valamint poén volt az Iwasa Mayukoval (a régi-új Hanayashiki Hibari) alkotott rövid kettőse; Yanagishita Tomo mint Kayashima, aki mindig aranyosan fogta a fülét, mikor mások gondolatai között kutakodott és jóval emberközelibb alakítást nyújtott, mint elődje; végül, de nem utolsósorban Nakamura Aoi mint Sano, akinek 1 db pilot alatt sikerült több érzelmet és életet vinnie a karakterébe, mint Oguri Shunnak 12 rész alatt. Még mindig nem így képzelem el az igazi Sano Izumit, de legalább közelebb vitt minket az ideálishoz.
Így a vége felé közeledve elárulom, egyetlen dolog volt, ami kifejezetten tetszett, mégpedig a sorozat abszolút utolsó jelenete. 5 perccel a vége előtt úgy tűnt, hogy a kötelező romantikus fanszervízről is teljesen megfeledkeztek, aztán kiderült hogy mégsem, sőt, sikerült egy némileg megnyugtatóbb lezárást találni a történetnek, mint amilyen a 2007-es verzióé volt.
Összességében egy, a kitűzött céljait megvalósítani nem tudó remake-ről van tehát szó, amely annyira szeretett volna megfelelni elődjének, ugyanakkor némi újdonságot és színt vinni a már unalomig ismert alapanyagba, hogy végül két szék között a földre ült. Minden hibája ellenére (mint láthattuk, volt belőle bőséggel) felemásan ugyan, de elszórakoztatott és icipicit fel is értékelte a szememben a 4 évvel korábbi verziót (bár bevallom, nem voltam és ma sem vagyok odáig érte). Ennek ellenére ajánlás tekintetében az allcomment blog és Sizame szavaival élnék: „Akik szerették az előző évadot (bár itt az erős rajongókra gondolok igazán) illetve újak még Hana Kimi terén esetleg valamely idol kezdő rajongói, álljanak neki a sorozatnak…”, ha pedig tetszett nekik, írják meg miért, az elgondolkodtató érveknek sohasem tudtam ellenállni 
Nagyon vártam már a posztodat a Hana Kimiről!
Tudom fals remény, de kicsit drukkoltam, hogy hát ha valami jó sült ki belőle a végére, de ezek szerint nem sikerült neki. 
Anno a manga után borzasztó csalódás volt már a 2007-es verzió is, vicces, ahogy olvastam, hogy az új generáció (de legalábbis az eggyel utánam lévőé) dorama belépője a 2007-es Hana Kimi, rögtön az jutott eszembe, ha én jártam volna így anno (a manga után nekivetkőzök a sorozatnakm mint első jdoramanak), akkor lehet más véleménnyel lennék a dorama világról most.
De visszatérve a 2011-es verzióra, sajnálom, hogy a készítők nem voltak egy kicsit bátrabbak és a sorozat egészére jellemző lett a copy-paste. És még mindig nem értem a bátortalanságot, mire számítottak? 4 év után lányok-fiúk milliói fognak képernyő elé ülni csak mert Maeda Atsuko és egy csomag potenciális ikemen szerepel a sorozatban? Nem is értem. Számomra inkább antipatikus lett a lányzó és a Flying Get számtól egyszerűen rosszul vagyok. Otsuka Ai Peach c. száma sem tartozik a legminőségibb dorama op/endek közé, de ez még annál is borzasztóbb. Egyedül Nakamura Aoi feltámadásának örülök, a 2007-es Superboy győzeleme és a Gakko ja után nagyon eltűnt, sajnáltam, de talán most végre dobtak neki egy mentőövet. Nem egy észbontó tehetség a srác, de aranyos és drukkolok neki.
Az igazi Sano Izumi pedig, hajajjaaj!
Nálam valahol Oguri Shun és Nakamura Aoi között volt: egy első látszatra megközelíthetetlen, jégszívű távoli ikemen, akl valójában kétségekkel és szorongásokkal teli és nagy a szíve is, csak nem tudja, hogy kifejezni magát.
Oguri Shun esetében túlságosan is a jégszívű ikemen változatra mentek rá, ami révén szerintem egy tökéletes bunkót sikerült belőle faragni.
Nakamura Aoi a pilotban viszont kicsit félénk volt: a törődés ott volt, de valahogy kevésbé tudtam róla elképzelni azt a megközelíthetetlen ikement, amit viszont Oguri Shunnek sikerült elérni.
Bocsánat, már nagyon jártatom a számat, viszont a poszt beindította a gondolataimat.
Nagy kedvenc a manga és adaptáció terén még mindig várok az igazi! 
Gratula az összefoglalóért, jól sikerült! 
Őszintén? A japán live úgy rossz, ahogy van, és ezen még az Ikemen paradise sem segít. Ez van az, amikor sikeresen el tudnak tolni egy mangát, de úgy, hogy a live-ban a karakterek még nyomokban sem emlékeztetnek az eredeti, mangabeli karakterekre. Belenéztem, nem jött be. Dobtam. Maradok a mangánál.
A 2007-es Hana Kimi-ből csak egy fél részt sikerült megnézni, mert borzalamsnak találtam. A 2011 remake-et végignéztem, de csak azért, mert hardcore Miura Shohei rajongó vagyok. A történet borzalmas, sőt 1-2 színészi teljesítményről is elmondható ugyan ez.
Egyszer láttam, elég volt ….